2016 Január 19

Az élelmiszer pazarlás napjainkban komoly problémává vált. Az útajövőbe. hu, szerint ma Magyarországon fejenként több mint 200 kg élelmiszert dobunk ki évente. Ez nem csak magának az alapanyagnak a pazarlása, hanem az előállításához szükséges energiájáé is. A csomagolás mentes üzletek segítenek ennek a problémának a megoldásában, hiszen itt nem előre porciózott mennyiséget kell megvennünk, hanem csak annyit amennyire szükségünk van. Így az eldobált zacskók és dobozok mellett az élelmiszer hulladék mennyiségét is csökkenti.

elelmiszer-pazarlasra-megoldas-no-pack-uzletek-raadasul-ovod-a-kornyezetet-is

Az első ilyen üzlet Berlinben nyílt két fiatal lány ötlete alapján, akik egy közösségi adománygyűjtő oldalon szerezték meg a szükséges tőkét. A két berlini lány, Milena Glimbovski (23), és Sara Wolf (30) tervei szerint 600 termékkel indított a bolt amelyek nem lesznek szigorúan bio termékek a fontos az, hogy helyben előállított csomagolás mentes termékek legyenek természetesen fair trade vállalkozások által. Nem Ők az elsők, akik ezzel megpróbálkoznak, 2007-ben Londonban már nyílt egy Unpackaged üzlet ám az a vásárlók kényelmességet favorizáló hozzáállása miatt befuccsolt. Azonban meglepő módon az egyik legpazarolóbb ország (USA) Austin nevű városában virágzik egy ilyen elven működő üzlet. Az in.gredints névre hallgató boltocska tulajdonosa nem is gondolta volna, hogy ilyen mértékű érdeklődés mutatkozik majd az ötlete iránt.

elelmiszer-pazarlasra-megoldas-no-pack-uzletek-raadasul-ovod-a-kornyezetet-is

Európa több nagyvárosa után most Budaörsön nyílik meg az ország első csomagolás mentes üzlete. Itt is megkaphatsz mindent, amire szükséged van. Az alap élelmiszerek mellett magvakat, boldog gyümölcsöt, zöldséget de még szépségápolási termékeket is. Vásárláshoz vigyél magaddal edényeket amibe kimérheted a terméket. De ha nincs otthon elég tárolód sem kell aggódnod, mert a boltban is vásárolhatsz többször használható edényeket, üvegeket. Remélhetőleg sokan látják majd a praktikumot ebben az üzlet típusban és vállalják a kis kényelmetlenségeket a környezetünkért, gyermekeink jövőjéért.


Megtekintések száma: 892231


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet