2016 Decemberr 02

Fehér vagyok. Az adoptált fivéreim feketék. Az alábbiak elmesélik, hogy az ő világuk miben különbözik az enyémtől.

1969-ben, a szüleim 4 hónapos afro-amerikai, mexikói-amerikai ikerpárt fogadtak örökbe

Én egy évvel később születtem, így három, 3 év alatti gyerek volt. Egy maroknyi fiú, és én.

Ez csak két évvel az után történt, hogy az Egyesül Államok Legfelsőbb Bíróság, mérföldkőnek számító döntése alapján érvénytelenítették a faji házasságot, és csak öt rövid évvel azután, hogy az 1964-es polgárjogi törvény törvénytelenítette az iskolákban történő faji megkülönböztetést és lehetővé tette a színesbőrű emberek számára is, hogy ugyanabból a szökőkútból igyanak, mint a fehérek.

Az évek folyamán nagyon sokan kérdezték tőlem, hogy milyen volt afro-amerikai fivérekkel úgy felnőni, mintha „édes” testvérek lettek volna

Az unalmas igazság az, hogy számomra ez volt a „normális”. A fivéreim és én ugyanúgy cívódtunk, mint a korunkbeli testvérek.

A baráti körünkhöz tartozó családok, szintén több fajúak voltak. Abban az időben észre sem vettem, hogy én vagyok az egyetlen fehér gyerek az első osztályban, csak évekkel később, amikor láttam az osztályképünket, hogy csak én és a tanár voltunk fehérek.

New Jerseyben, Montclairben, egy meglehetősen haladó nézeteket valló városban éltünk. Abban az évben az oktatási rendszer, az úgynevezett „mágnes-iskolákat” hozta létre, hogy segítse az integrációt az iskolákban. Tehát, miközben én a szomszédunkban lévő iskolába jártam, addig a fivéreim a város másik részére, egy olyan iskolába jártak, ahol elsősorban a fehérek deszegrációját és az integráció javítását írták elő.

Nem szerettem, hogy a nagyobb testvéreim és én nem járhattunk ugyanabba az iskolába. Úgy gondolok ezekre a napokra, hogy vannak ismerőseink, akik külön kezelnek bennünket és nem együtt, mint fivérek és nővér, még akkor sem, ha ugyanaz a vezetéknevünk.

Bár egy családban nőttünk fel, az ő tapasztalataik különböznek az enyémektől

Kint, a világban, másként kezelték őket, mint engem.

Ugyanabba a középiskolába jártunk, és emlékszem, egyik nap, amikor együtt mentünk haza, az egyik fivérem azt mondta, hogy észrevett valakit, aki furcsán néz bennünket. Billy és Toby mindig észrevette, ha valaki furcsán nézett ránk, én soha.

Egyik alkalommal történt, hogy, Billy, aki levett egy blúzt egy üzletben, aztán visszaszaladt hozzánk, mondván, hogy ez az a blúz, amit már régen szeretett volna megvenni anyánknak, és közben, a bolti eladó pedig követte, mert azt hitte, hogy el akarja lopni.

Később, amikor Billy már tudott vezetni, emlékszem, egyszer megállította egy rendőr hazafelé menet, benézett és látta, hogy a fehér bőrű apám bent ül és megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Apám azt választolta, hogy, „Igen, minden rendben van, csak a fiam visz bennünket haza. Esetlen gyorsan hajtott?”. Tudtuk, hogy ez ok nélküli megállítás volt, mert nem hajtott gyorsan.

Tavaly, megkértem a bátyámat egy óriási szívességre, nevezetesen, hogy vigye el a fiamat New Jerseyből, ahol a családunkat látogattuk meg, az Ohio állambeli Daytonba, ahol jelenleg lakunk. Ez 10 órai vezetés.

Annak érdekében, hogy minden rendben legyen, hogy hazaviszi a fiamat, megállapodtunk, hogy az lesz a legjobb, ha írunk egy levelet, amiben megfogalmaztuk, hogy az én engedélyemmel vezeti az autómat és viszi a fiamat Ohioba, aláírtam, egy fényképet és a vezetői engedélyemet is lefénymásoltuk és mellékeltük, gond esetére.

Mindannyiunkat jobb érzéssel töltött el, hogy nála volt ez a levél. Ugyanakkor rémes érzés volt egy ilyet megírni. És, persze, mindannyian tűkön ültünk, amíg Billy biztonságosan visszaért Ohioból New York Citiybe.

A fivéreim afro-amerikaiként jöttek e világra, és a világ afro-amerikaiként kezeli őket – elfogultsággal, előítélettel és félelemmel. Én fehér nőként vagyok a világon, és számomra kétségtelenül megvan a második esély lehetősége.

Amikor Ohioba jártam egyetemre, az emberek meglepődtek, amikor megtudták, afro-amerikai testvéreim vannak.

„Milyen volt?” Ez a kérdés mindig zavarba hozott. Csak számomra volt normális. Nem ismertem mást, így nem tudtam összehasonlítási alapom. Mégis, tudom, hogy ez nem mindenki számára normális, és hogy bizonyos körülmények között, a mindennapi életben az emberek nem keverednek színesbőrűekkel.

Más körülmények között, lehet, hogy én is olyan ember lennék, aki nem keveredik rendszeresen színesbőrűekkel. A fajok kezelését tanulhattam volna könyvekből, az elfogult híradásokból, TV hírekből, vagy filmekből. Ehelyett aggódtam, mert a bátyám „fekete és vezet” és aggódom az életükért, amikor eljönnek hozzánk, meglátogatni bennünket.

Szeretném ezt a világot biztonságosabbnak és igazságosabbnak tudni a családomért és az Ön családjáért.

Talán, most majd el kezd beszélni, ha tanúja lesze valaminek, ami igazságtalan.

Talán, most majd kényelmetlenül érzi magát, ha egy színesbőrű kellemetlen helyzetbe kerül és arra gondol, hogy „Mi lenne, ha az én testvérem lenne?”

Mit tud tenni? Beszélhet a barátaival és a szomszédaival, hogy hogyan érez a világ igazságtalanságaival szember. Csatlakozhat a városában, iskolájában, vagy istentiszteleti helyén lévő faji igazságossági csoporthoz.

És megosztom ezt a történtetet, mert azt remélem, hogy ez elindít egy konstruktív beszélgetést, ami másképp nem történne meg.

baba mama pszichológia gyereknevelés motiváció


Megtekintések száma: 16157


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet