2016. március 11., péntek

Öt évvel ezelőtt sok fotós álom életét éltem: Sikeres karrierem volt a divatiparban, folyton Toronto és Mumbai között ingáztam, olyan magazinoknak készítettem képeket, mint például a Vogue és a Rolling Stone. Igazán fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt, csodás élményekben volt részem, de közben sosem tudtam menekülni attól az érzéstől, hogy vágytam vissza a gyökereimhez.

18 éves koromban kezdtem a fotós karrierem. Akkor kaptam meg a legelső kamerám, kopasz sasokat fényképeztem a párzási időszakukban. Homályos képekkel tértem haza, de a célom kristálytiszta volt: fotós leszek. Vadállatokat fogok fotózni.

Kicsit másfelé terelt az élet, de öt év után elfogott egy érzés – jó életem volt, de nem ez volt a célom, nem ezért kezdtem el anno az egészet. Így hát összepakoltam a cuccaimat, és visszaköltöztem Vancouverbe. Építettem egy kis faházat az erdőben és újra elkezdtem fotózni az állatokat.

Pár év eltelt azóta, és most itt vagyok. Lefotóztam egy vad bölényt a Yellowstone-parkban, találtam musztángokat Dakota államban, grizzly medvékkel találkoztam Montanában, és farkasokkal túráztam British Columbiában. De ami a legfontosabb: a képek, amiket megmutatok az embereknek olyan képek, amikért szenvedéllyel rajongok, és szeretném, ha ezeket mások is látnák és beleszeretnének. Ahelyett, hogy anyagi javakba szeretnének bele az emberek, inkább megmutatom nekik az égen szálló szépségeket. Szerintem a 18 éves énem egyetértene velem.

Sikeres karrierem volt a divat világában, Toronto és Mumbai között ingáztam
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

Olyan magazinoknak készítettem képeket, mint például a Vogue és a Rolling Stone, de közben sosem tudtam menekülni attól az érzéstől, hogy vágytam vissza a gyökereimhez.
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

De öt év után elfogott egy érzés – jó életem volt, de nem ez volt a célom, nem ezért kezdtem el anno az egészet.
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

Így hát összepakoltam a cuccaimat, és visszaköltöztem Vancouverbe
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

Építettem egy kis faházat az erdőben és újra elkezdtem fotózni az állatokat.
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

A képek, amiket megmutatok az embereknek olyan képek, amikért szenvedéllyel rajongok, és szeretném, ha ezeket mások is látnák és beleszeretnének.
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

Ahelyett, hogy anyagi javakba szeretnének bele az emberek, inkább megmutatom nekik az égen szálló szépségeket.
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

Pár év eltelt azóta és most itt vagyok.
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

Lefotóztam egy vad bölényt a Yellowstone-parkban, találtam musztángokat Dakota államban.
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

Szerintem a 18 éves énem egyetértene velem.
miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

miert-hagytam-ott-a-divatipart-azert-hogy-az-erdoben-eljek-inkabb

Ha tetszett Troy Moth története és képei, még több róla itt: troymoth.com


Megtekintések száma: 29417


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet