2016. szeptember 8., csütörtök

Gondolkodtál már azon, hogy van-e olyan hétköznapi szokásod, mely negatívan hathat életedre? Akkor ezt a cikket feltétlen olvasd el, lehet, hogy magadra fogsz ismerni!

Ha túl sok tejet iszol

Egy széleskörű brit kutatás szerint azoknál az embereknél, akik napi 3 vagy több pohár tejet isznak meg rendszeresen, sokkal nagyobb eséllyel alakulnak ki csonttörések. Ugyanis ironikus módon a rengeteg kalcium éppen hogy nem csökkenti, hanem növeli a csontok törékenységének kockázatát. Vigyázz tehát, minden jóból megárthat a sok.

Ha nem szeretnél megöregedni

Ironikus módon azok az emberek, akik gyakran gondoltak arra, hogy ne szeretnének nagyon megöregedni, 7-8 évvel korábban haltak meg az átlagnál.

Ráadásul ennek előfordulási aránya jóval nagyobb volt, mint a magas vérnyomásé, vagy a cukorbetegségé. Ha tehát úgy gondolunk az öregkorra, mint nyűgre, és nem szeretnénk addig élni, nem kell aggódnunk, mert valószínűleg nem is fogjuk megérni.

Ha nem szereted a csípős ételeket

Hiszed vagy sem, ha nem szereted a csípős ételeket, és inkább a lágyabb ízekkel barátkozol, akkor kénytelen vagy megbarátkozni a rövidebb élet gondolatával. Közel fél millió ember orvosi dokumentumai alapján ugyanis arra következtettek, hogy tovább élnek azok, akik szeretik a csípős ízeket, ennek okát pedig a csípős ízért felelős kapszaicinnek tulajdonítják.

Ha nem eszel elég zöldséget

Azon 65 év alatt embereknél, akik életükben alig ettek zöldséget, és sokkal jobban preferálták a húst, a sajtokat, és a tojást, legalább négyszer nagyobb volt a rák és a diabétesz előfordulásának esélye. Nem ettél eddig sok zöldséget? Itt az ideje megbarátkoznod velük!

Ha túl sok kólát iszol

Azoknál, akik rendszeresen és nagyobb mennyiségben fogyasztottak kólát, kimutatták, hogy felborult a metabolikus kontrolljuk a szervezetükben, és 4-5 évvel korábban haltak meg.

Arról nem is beszélve, hogy öregíti a szervezetet, a töménytelen cukor miatt cukorbetegséget okozhat, és fogékonyabbá tesz a betegségekkel szemben.

Ha hangos helyen közlekedsz, hangosan közlekedsz

Londonban végeztek egy hatalmas tanulmányt, közel 81 millió londoni bevonásával, mely rendkívül riasztó és érdekes adatokkal szolgált. A tanulmány szerint a forgalom állandó zaja – főleg ha rendszeresen fennáll, és hangos – képes magas vérnyomás problémákat okozni, valamint szív, és érrendszeri problémákat. Mindemellett stressz is kialakulhat, és krónikus álmatlanság, ami szintén rövidíti az életet.

Ha 8 óránál többet alszol

Megdöbbentő, de ha napi 8 óránál többet alszunk, az hosszú távon ugyanolyan káros hatással van ránk, mintha csak napi 4 órát aludnánk, és ezt tudományosan igazolták. Tehát ha a sok alvásban látod a hosszú élet titkát, sürgősen változtass!

Ha léhűtő munkatársakkal, emberekkel vagy körülvéve

Statisztikailag kimutatható összefüggést találtak a korai halálozás és a lusta, léhűtő emberek és környezetükre való hatásuk között.

A Tel Aviv Egyetemen azt találták, hogy aki olyan emberekkel van körülvéve, akik nem segítőkészek, sőt, egyenesen haszontalanok, nem együttműködőek, azoknak az élete évekkel rövidülhet le.

Ha nem érted a viccet

Azok az emberek korábban hagyják itt földi porhüvelyüket, akik nem rétik a viccet, vagy nem szeretnek viccelődni, illetve rossz humorral áldotta meg őket az ég. Ez alapvetően abból fakadhat, hogy a nevetés különböző pozitív hatású anyagokat, például endorfint szabadít fel bennünk. Akikben lényegesen kevesebb endorfin termelődik élete során, az nem számíthat túl sok jóra hosszú távon.

Ha nem iszol alkoholt

Ez tűnhet a legfurcsábbnak. Ha nem iszol soha alkoholt, szintén rövidülhetnek leélt éveid. Egy 1824 ember bevonásával végzett kutatás rámutatott arra, hogy a nem ivókat sok évvel túlélték rendszeresen ivó társaik. Persze nem bátorítunk arra, hogy azonnal ragadj magadhoz egy vodkás üveget, de arra igen, hogy naponta igyál meg egy pohár bort, vagy dönts le reggelente egy felest! Az öregek legalábbis erre esküsznek.

Ha tetszett, OSZD MEG, hátha mások is rádöbbentek, mennyi mindennel rövidítik életüket!

tanácsok egészség életvitel hétköznapok szokások


Megtekintések száma: 19434


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet