2017. április 19., szerda

A borzalmas, egész országot megrendítő balesetben 3 édesanya vesztette életét, így 9 gyermeket érintett a tragédia, közülük 4 teljesen árván maradt,mert korábban édesapjukat is elvesztették.

A sátoraljaújhelyi Fortuna Klub és az áldozatok kollégája Papp Csaba szervezte azt a 4 csapatos labdarúgótornát, amelyre meghívást kapott a Magyar Médiaválogatott is. A körmérkőzéses tornán, a Médiaválogatott mellett a „helyi vállalkozók csapata” Bodroghalom Öregfiúk és a Prec-Cast Kft Öregfiúk csapata vett részt. A remek hangulatú rendezvényen kitűnő mérkőzéseket láthatott a kilátogató közönség és olyan kiváló futballisták játékát tekinthette meg, mint Keller József, Szűcs Mihály, Kincses Péter és remek formában védő Nagy Gábor kapust, aki ezer szállal kötődik a zempléni városhoz! A vendégek találkozhattak még Csordás Tibivel (ex-Fiesta) és Vajtó Lajossal, Katus Tamással és média csapat kapitányával, Földesi Jánossal. A rendezvényen részt vett a Prec-Cast Kft ügyvezető igazgatója Siddi Róbert is. (Ennek a cégnek a munkatársai voltak a baleset áldozatai)

A mérkőzések között és a szünetekben a Holdfény Mazsorett csoport gondoskodott a hangulatról és tombolasorsolást is tartottak. A Sportcsarnok melletti parkban ugráló vár és trambulin várta a gyermekeket, de technikai bemutató is színesítette a programot. A helyi Tűzoltóság a Mentők és a Rendőrség is egy-egy autóval vonult ki, hogy a gyerekeknek bemutassák munkájukat.

A labdarúgó tornát kitűnő hangulatú borkóstolóval egybekötött vacsora és baráti beszélgetés követte a médiaválogatott és a szervezők részvételével. A jótékonyság, este a Fortuna Klubban folytatódott egy retropartyval, amelynek jegybevételét a tulajdonos a bajba jutott családok megsegítésére ajánlotta fel. A jó hangulatú bulit, amellyel a remek összefogást ünnepelték, Csordás Tibi fellépése indította el, a rajongók nagy örömére.

Az akciót szervezők sikeresnek és eredményesnek tekintik, hiszen jelentős összegű bevétellel tudják támogatni a gyermekeket és a bajba jutott családokat, amelyet, a Húsvéti ünnepek előtt szeretnének eljuttatni hozzájuk.

A jótékonysági itt azonban nem ért véget, hiszen az adománygyűjtő számlát a hónap végéig nyitva hagyják, ezzel segítve a nehéz helyzetben került családokat!

Ezen a számlaszámon lehet segíteni: Azúr Takarék Takarékszövetkezet 54600339-16011157

Médiaválogatott Csordás Tibi Jótékonysági foci Fortuna Klub


Megtekintések száma: 1300096


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet