2017. június 28., szerda

„Már az érkezésünk sem volt mindennapi – idézi fel az emlékeket Levente – a szálloda szenegáli londinere, Boubou fogadott minket olyan szeretettel, mintha hazaérkeztünk volna. Sokat hallottam már a Bambara Hotelről, mindenki 10-sel értékelte, gondoltam hiszem, ha látom” – nevet a műsorvezető.

Az elfoglalt Harsányi Leventének kétgyerekes édesapaként újra kellett terveznie a nyaralási szokásait.8 éves Nándi fiával korábban már a tengerparton is jártak kettesben, 2,5 éves Lilla Boglárkával közösen eddig viszont ritkán mozdultak ki.

„Nyáron általában a Balcsin pihenünk. Nekem a sport, munka, gyerekek és a relaxáció teszi ki a nyaramat. Most viszont nagyon megörültem, hogy néhány napot együtt tölthettünk a családdal a csodás erdei környezetben, a Bükk kapujában, ahol igazán lehetett pezsegni. – meséli Levente – nagyon klassz volt, hogy már érkezéskor kaptunk egy térképet, a rejtélyparkhoz. Nándi fiamat néha alig tudtam követni, úgy cikázott a szállodában és láttam az arcán az örömet. Kislányom félénken fogadta Bizsut, a hotel kabalaállatát, de később vele és élő társaival is, a kis szurikátákkal hamar megbarátkozott, sőt még meg is etettük őket.”

Lilla Boglárka, - apukája szeme fénye - 200 év után, első hölgyként érkezett a Harsányi családba, így érthető a rajongás. A kislány szinte ujjai köré csavarja az édesapját, aki egyik szemét folyamatosan rajta tartja.

„Áginak és nekem mindig fontos, hogy olyan helyre menjünk pihenni, ahol a gyerekek is jól érzik magukat. A Bambara Hotel igazi családi paradicsom. A dzsungel játszóház rossz időben, verőfényes napsütésben pedig a beach köti le a legkisebbeket. Itt mindenki megtalálja azt, amire vágyik. Afrika szépsége és Európa kényelme magával ragad és elvarázsol. Amíg a gyerekek a gyerekmedencében játszottak, addig én halpedikűrrel tudtam magam kényeztetni, majd cseréltünk a párommal, ő masszázsra ment és szaunázni, én viszont gyerekeimmel a nyakamban nekivágtam a barlangfürdő felfedezésének.”

A Harsányi család csak azt bánja, hogy hamar elszállt ez a pár nap, és mindenkinek vissza kellett térnie a munkájához. A szülők viszont már aznap megígérték a gyerekeknek, hogy visszatérnek majd a magyar Afrikába.

wellness Bambara Hotel prémium Fény-Pont Média Pr Harsányi Levente családbarát hotel szálloda különleges


Megtekintések száma: 399315


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet