2017. január 9., hétfő

Az orvosok naponta 12 tojást vesznek ki a füléből, de még százak vannak bent

Néha nem vesszük komolyan, ha gyengélkedünk, mert úgy gondoljuk, hogy majd jobban leszünk, vagy, hogy nem kell aggódni miatta.

És, bár sokszor valóban erről van szó, mert jól megvagyunk a fejfájásunkkal, a kis dudorokkal, a viszkető füllel, de néha nem így van.

Egy 12 éves kislányt mutattak be az „Orvosok” című műsorban, aki csiklandást érzett a fülében, de kiderült, hogy a dolog sokkal rémesebb, mint azt bárki is gondolta volna.

Egy méhkirálynő valahogy bekerült a hallójáratában és ott szaporodik. Tizenkét hangyát naponta távolítanak el a füléből, de az orvosok szerint még több száz van bent.

A felvételek zavaróak lehetnek, ahogy bemutatják, hogyan húzzák ki az elpusztult és a még élő hangyákat.

A show műsorban mindenki félelemmel vegyes érzéssel nézte, és még az egészségügyi szakemberek is azt mondták, hogy technikailag elképzelhető, hogy ezek a hangyák bárhol, az agyában is mászkálhatnak.

A videónak nem célja, hogy bárkit paranoia szintre megijesszen, vagy hogy arra késztesse, hogy azt gondolja, hogy az ő fülében is hangyák vannak, ha csiklandó érzést tapasztal a fülében, de fontos tudni, hogy, ha valamilyen furcsa érzés nem szűnik meg idővel, akkor keresse fel az egészségügyi szakembereket.

Reméljük, hogy a kislány füléből hamarosan az összes hangyát eltávolítják, és újra jól érzi majd magát!

Kérjük, ossza meg ezt a rémes történetet mindenkivel, akit ismer!

Figyelmeztetés: Az alábbi videó olyan tartalmi és képi anyagot tartalmaz, amely mások nyugalmát megzavarhatja!

videó egészség durva ijesztő


Megtekintések száma: 426736


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet